Végardó a Bodrog – folyó jobbpartján, Sárospataktól északkeletre, Sátoraljaújhely tőszomszédságában fekszik. Földrajzi fekvése a lehető legkedvezőbb, a hegy és síkság összeölelkezésénél épült. Egyik szemével az Alföld kies rónáira, a másikkal pedig Tokaj-hegyalja asszúboros lejtőire néz. Két városka Sárospatak és Sátoraljaújhely közzé ékelődött. Sárospataktól 3,8 km és Sátoraljaújhelytől 11,4 km távolságra van. Ha Zemplén megyének a hosszát vesszük – Végardó éppen a felező pontja.

Végardó őshelye a Somlyódhegy lábánál, nem messze a Retel vizével bővített Ronyva torkolatától, legalább 600 esztendős multal dicsekedhetik.

1892-ben Ardó közelségében, Sárospatak határában Árpádkori sírra bukkantak, értékes aranyérmet is találtak. Az érmen Ciril és Method hittérítők képei látszanak. Ez a lelet bizonyítja annak a feltevésnek a lehetőségét, hogy Végardó települése nagyon régi, visszanyúlik az első keleti hittérítés korába.

A rege azt mondja róla, hogy látta Retel vezér vízbefúlását s hogy a „serény” Tarcal vezér is végignyargalt szép határán amikor azután Retel vezér fia Oluptuma kapta Ardó dús birtokát, a „vizig egészen”. (Anonimus cap. 14.)

1301-ben, az utolsó Árpád halálakor, már élő közösség volt Ardó. 1380-1390-ben már hivatalos okiratok tanuskodnak arról; Ordó és Ardó néven szerepel az ország helység névtárában. (Csánky: id. m. IK. 341.)

A XIV. évszázad folyamán Ardó már a pataki várhoz tartozik. Perényi Miklós volt az ura. Országút vitt rajta keresztül, az arra utazóktól vámot is szedett a földesúr.

Hogy Ardó a nevét honnan vette, erre két jelentős történettudósunk felel meg. Véleményük szerint”Ardó” az erdő szónak a honfoglaláskori alakja. Így tehát „Ardó” erdőt jelent. U.i. Tokaj-hegyalját véghosszában a „Long” őserdő borította. Nagy erdőség húzódott Végardó határán keresztül. Ma már az erdőnek hült helye sincs. Maradványa a Ronyván túli tölgyes s Bodrogmenti „Kökény”. Az öregek még emlékeznek a nagy erdőre, szájról-szájra maradt a régi mondás:” Ardó az erdő szélén”. A fent említett Ronyván túli kis tölgyes a végardói gör. kath. egyház tulajdona. Ezelőtt hat évvel vágattam onnan én is egy régi, nagyon régi tölgyet, 1000 éves is lehetett. Átmérője 3.7m volt 7 öl fát vágtak belőle a munkások s gyökereiből 4 szekérrel került haza.

Ardó nevének ez a legvalószínűbb magyarázata, mert névrokonai is az országban mindnyájan az erdő helyrajzi fogalmát és létét őrzik neveikben.

Vannak azonban másféle variációk is. Karsa Ferenc hadászati jelentőséget tulajdonít neki. Azt mondja, hogy ez a két latin szó „ardet bello” (fegyverben áll) olvadt volt egybe s így lett belőle Ardó. Keresztessy József szerint Ardó azért Ardó, mert a Bodrog mellette áradó, u.i. Ardó nagyon sokat szenved a Bodrog és a Ronyva áradásától. – Ardó, a honfoglalás idejében, a kereszténység felvétele előtt személynév volt. Ha tényleg személynév, akkor talán rokonságban áll avval az „Arda” nevű tüzimádó táltossal, aki a perzsa hitrege szerint tüzes szekéren az égbe ragadtatott. (V.ö. Pallas. Nagy lex. II.k.73 I.)

Mostani dűlő nevei talán legtöbbet tudnának mondani eredetéről, régmúltjáról. Botkő Hidegvölgy, Koholya, Köre, Paptó, Pászitos, Halászszeg, Somlyód, Sostó, Korgó, Sutapatak, mind-mind a honfoglalás idejéből való régi magyar nevek.

Végardó határa kies, hegy és völgy váltakozása. Rónáin aranykalászú búzatáblák, hegyoldalain nektárt csepegtető szőlők tágas terein selyemfüvű virágos rétek terülnek el, nem egy dűlőjén pedig döntő csaták harci kiáltása zúgott végig. Az Ardó vérrel áztatott földje, határa egy darab történelem.

Történelmi nevezetességű helye a Botkő. Itt verte tönkre Mátyás király a „kelyhes” cseh rablónak a mislyei, gálszécsi véres harcok után a hegyek közül ide kergetett 2500 főnyi seregét. Akik meg a hegyek közé menekültek, azokat a parasztok némították el örökre. A fényes diadalt Mátyás király a Király-hegyről szemlélte, onnan nézett le Ardóra. Ez a csata vetett véget a cseh rablók pusztító hatalmának. Ardónak is része volt a győzelemben.

Az örömáldást 1657-ben halotti tor váltotta fel u.i. II Rákóczi György erdélyi fejedelem szerencsétlen hadjárata után a Lengyel hadak végig pusztították Hegyalját. Ardó is elpusztult.

1697-ben a Botkő dombján akasztófát állítanak. Szalontai Gyurka csüngött rajta. Szalontai palatinusza volt Tokai Ferkó akkori parasztkirálynak, „Kinek királysága Sátoraljaújhelyben, július 5-iki vásáron, fölöstököm idejekor gyilkolással, rablással kezdődött, Patak meg Tokaj várainak bevételével folytatódott és Ardón akasztófával végződött”.

Később Rákóczi Ferenc fejedelem szabadságharcai alatt Ardó lakossága teljesen földönfutóvá lett, a hegyek közé menekült, a helység pedig elpusztult.

1720-ban Trautshon Vilmos, János birodalmi herceg telepesekkel ültette be Ardót.

1740-ben újabb szerencsétlenség zúdult a községre, a pestis. Megtizedelte a népet. Emléküket a Bodkő melletti dombon, a kolerás temető közepén egy régi kőkereszt hirdette. „ Az életben maradottak szent Lélek Úr Isten ünnepivel már egészségben mulattak.” (S.N. Patak régi jegyzőkönyvei. Okt. VI. évf. 25.I) Pünkösd harmadnapja ma is ünnep Végardón.

1741-ben újra nagy szerencsétlenséget idézett elő az árvíz s az utána bekövetkezett nagy marhavész.

1918 őszén, a kommunizmus idejében a Somlyód oldalán állottak a vörösök ágyúi s vívtak párbajt a cseh ágyúkkal. Csattogott a srapnel, süvített a gránát Ardó mezein.

Ardó földesurai voltak: Retel vezér, fia Oluptuma, Koriativics herceg, Perényiek, Pálóciak, Rákócziak, a kir. kamara, 1720-tól Trautshon Lipót, Donát herceg, és Schwarzenberg Karolina hercegnő. Ennek jogán a mai földesúr, Windischgratz Lajos herceg.

Íme változnak az idők, változnak az emberek, de a föld, az áldott magyar föld megmarad úgy mint volt, réginek, magyarnak. Ardónak földje az OFB rendelkezései folytán bővült 171 holddal. Ma területe: 2001 hold. Házszáma: 177. Lakóinak száma 1053. Területéből 850 hold hercegi birtok.

Talaja elsőrangú vályogtalaj. Megterem ez a föld mindent. Búzája acélos s helyes, okszerű gazdálkodás mellett 12, 13 magot is ad magyar holdanként. A lakosság számarányához képest földje kevés. A legnagyobb gazdának van 15-18 hold földje. A szántóföldek, rétek, kis szalagokra osztódnak szét. Nemsokára új telkesítés válik szükségessé.

Lakossága földmíveléssel, állattenyésztéssel, szőlőtermeléssel foglalkozik s a közeli két városban és a szőlőhegyen mint napszámosok, szőlőmunkások, kubikusok keresik a kenyerüket. Sátoraljaújhely és Sárospatak piacain meg az ardói asszonyok árulják a tojást, baromfit, tejet, vajat. Ardó szegénynek mondható. A munkabíró férfiak közül több mint 50-en vándoroltak ki Kanadába, Amerikába.

Ardón még nem ismerik az egykét. Tele van a ház gyermekkel; 5, 8, 10 van egy családban. Ez esztendőben két asszony kettős, s egy asszony hármas ikreket szült. A végardói gör. kath. elemi iskola mindkét terme tele van gyermekkel.

Két tanítóra 156 gyermek esik.

Ardó utcái, terei tágasak, tiszták. Házai szépek, fehérre vannak kimeszelve. Szobái tágasak, nagyobb ablakokkal vannak ellátva, világosak.

Az ardói széplányok szeretik a virágot, minden ablakban ott díszlik a rozmaring és kikandikál a piros muskátli. A ház előtt virágoskert van. Az utcák akáccal vannak szegélyezve. Udvarai azonban szűkek, kertjei kicsinyek és az a kevés hely is haszontalan fákkal sűrűn van beültetve. Itt e téren nagyon sok a tennivaló.

Nagy baj az is, hogy a végardói gazdák között vannak még olyanok is akik úgy gondolkodnak, hogy: „Jó volt az a nagyapámnak, jó lesz az biz nekem is.” Kizsarolják a földjeiket, pl. hogy csak egyet mondjak: Búza után másodszor is, harmadszor is búzát vetnek.

Az okszerű gazdálkodás terén is munkában vagyunk.

Végardónak fő terménye a búza, termelik az összes kalászosokat, kapásnövényeket és szőlőt. Különösen szépen fejlődik a kukorica. Konyhakertészettel keveset törődnek. Az asszonyok háziiparként a kender feldolgozását űzik. A vászonszövésben ügyesek a végardói lányok, asszonyok. A férfiak télen különféle kosarakat, kasokat, házi szerszámokat készítenek. Iparosok is vannak községünkben. Cipész, kádár, ács, kerékgyártó, kovács, asztalos, kosárfonó mesterek.

Három cigánycsalád is lakik a faluban. Ezek a falu végén egy házikóban férnek össze, foglalkozásukat bajos volna megállapítani.

Végardó háziállatai: a szarvasmarha, a ló, a disznó, baromfiak. Az istállók tele vannak még házinyulakkal és galambokkal. Igavonásra legtöbben a tehenet használják fel. Sok az ökör, ló azonban az egész faluban 10 pár van.

A mezőn sok a nyúl, a fogoly, van még őz, róka, nyest, borz elvétve az erdőben. Görény is találkozik az udvarokban. A Bodrog tele van halakkal. Legismertebb: a harcsa, ponty, kárász, kecsege, süllő, csuka, pénzeshal, menyhal.

Végardó határán vezet keresztül a stratégiailag nagyon fontos kettős vágányú vasútvonal és a Bodrogközi kisvasút. Ez utóbbi tavaly épült és határunkban feltételes megállóhelye is van. Ardó utcái és utai kövezettek és jól karbantartottak. Csak a Sárospatak felé vezető út az rettenetes, mint ha Kamcsatkába vezetne. A két község mindig alkudozik az útnak javításán. Patak követ ígér, Ardó fuvarost ajánl fel. Alkudoznak, veszekednek – s az út csak olyan marad, mint régen: kátyus, förmedvényes.

Kőbánya is van határunkban. Egyik dűlőben kaolin is található, kitermelésére eddig nem akadt vállalkozó.

Végardó a szomszédos Károlyfalvával egy körjegyzőséget képez.

A község művelődését szolgálják: az iskola, a népkönyvtár, az iskolán kívüli előadások s a Levente Egyesület.

Van fogyasztási szövetkezetünk kocsma helyiséggel, melynek alapítója Szabó József tanító, aki 25 éven át működött Végardón kántortanítói minőségben s kit fiatalok, öregek egyaránt ma is édesatyjukként tisztelnek, szeretnek.

A falu közepén van Ardó legrégibb háza, állítólag „Rákóczi ház”. Abban a másik kocsmája, a zsidó kocsmája. Ez az egyedüli zsidó család Végardón.

A népszokások közül megemlítem a karácsonyi Betlehem-járást, csillagjárást, a kántálást, a húsvéti öntözködést, ha valakinek névnapja van, azt szalmakötéllel összekötözik - a kibogozás után-természetes jő a jó áldomás.

A fiatal legény kedvesének május 1-én májusfával kedveskedik, a májusfa egyúttal közeli lakodalmat is jelent. Nagy vendégeskedés közepette tartják meg a lakodalmat s a keresztelőt. A végardói ember időjóslásba is bocsátkozik. Pl.: Ha a templom tornyán lévő kereszt tetejére varjú száll, akkor esőnek, hónak kell esnie. Azt is mondják, hogy: ha az András kotyogós, a karácsony locsogós, ha pedig az András locsogós, akkor a karácsony kotyogós. Ezt úgy kell érteni, hogy ha András napja kemény, akkor a karácsony vizes – locs-pocs lesz s ellenkezőleg.

Már vagy öt esztendeje figyelem ezt az időjóslást s valahogy még egyszer sem csalt meg. A végardói embert általában véve úgy jellemezhetem, hogy derék, becsületes, vallásos, Istenfélő, vendégszerető, jószívű és jó hazafi. Egy két rossz tulajdonsága is van: pl.: nem szeret fizetni, szereti a veszekedést-perlekedést, a fiatalság pedig szereti a virtuskodást, mely gyakran késeléssé fajul s halállal is végződik.

A lakosság 35 százaléka róm. kath., 2 százaléka református s a többi gör. kath. vallású. Végardón nagy ünnepségek között ülik meg a búcsút, szept. 8-án, Kisasszony napján. Ilyenkor nagy a vendégség.  Cigányzene is járja kivilágos virradatig.

Régi időktől fogva volt temploma Végardónak. Régi fatemplomkája a Bodrog folyóhoz közel, a mostani uradalmi majorság kertjében állott, környéke temetkezési helyül is szolgált, ahol ma is találhatók emberi csontmaradványok. A mai köztemploma 1749-ben épült a m. kir. kincstár, mint azon időben kegyúr költségén. A tornyot később, 1820.ban a hitközség építette.

A múlt század 60-as éveinek végén 510 lelket számláló lakossága ruthén nyelvűnek volt nevezve. Ma azonban 1053-at számlálnak s az 1053 magyarul dícséri az Urat, az 1053 szív magyarul érez s ha kell, utolsót dobban édes hazánk Magyarország feltámadásáért. Patak piacán szívesen mondják a Végardóiakra ma is, hogy tótok, oroszok. Én magam is szem- és fültanúja voltam egy ilyen szócsatának. A fent említett „tót, orosz” jelzők kiejtésénél éreztem a gúnyt, a lekicsinylést.

Pedig Végardón tótul nem beszélnek. Az öregek tudnak ugyan oroszul, de azt is felére keveri k a magyarral, pl.: Ideme do város Budeme jiszti töltött káposzta.

A fiatalok már tisztán magyarul beszélnek s büszkén vallják magukat öntudatosan magyar görögkatholikusnak..

Templomunkra már a legjobb akarat mellett sem lehet ráfogni, hogy orosz, mert ott színtiszta magyar nyelven énekelnek-imádkoznak. e téren a Kiss papcsaládé, Szabó József és Gergely Mihály tanítóké az érdem.

Sokan még ma is görögkatholikusokról, mint telepítettekről beszélnek. Tévednek, mert telepítések történtek ugyan Nagy Lajos királynak idejében kis Oroszországból, Koriatovics herceg vezetése mellett jöttek be s az északkeleti részeken le is telepedtek. De ezeknek az alsóbb vidékre való bevándorlásáról semmin sem tudnak.

Azután tekintélyes történészek mondják, hogy pogány őseinket a keresztény hitre kétfelől is térítették, nyugat felől a róm. katholikusok, kelet felől a bizánci császárságból az orthodoxok.

Emellett bizonyíték az az aranypénz lelet is, amiről az imént szóltam.

Ezekből maradhattak Szatmár, Szabolcs, Hajdu, Abauj, Zemplén vármegyékben nagyobb számban előforduló tiszta magyar görögkatholikusok. Így vah ez Végardón is. Ha nézzük a lakosok személyneveit, könnyen megállapíthatjuk, kik az idetelepítettek s kik a tiszta magyar görögkatholikusok.

Varga, Tallárom,Balogh, Gyökéri, Ármágyi, Lábos ezek a családnevek másképpen hangzanak, mint Iván, Rusznak, Petruska, Pothurszki Volenszki, Kiszely.

Régi írások mondják, Búcsu vezér görögkatholikus volt. Szent István palástja, a kettős kereszt, a gyulafehérvári töredék, a veszprémvölgyi görögkatholikus apácák mind-mind amellett tanuskodnak, hogy a gör. kath. vallás Szent István idejében virágzó vallás volt. De legyen az akár hogyan, annyi bizonyos, hogy Rákóczi Ferenc leghűbb, legkedvesebb katonái a ruthének, a görögkatholikusok voltak.

A Bocskay hajdúk sem szégyellték a gör. kath. vallást. A 48-as időkben minden nemzetiség cserbenhagyta a magyart – egyedül a ruthén, a gör. kath. nem.

Sietett le a hegyekből, hogy vigasztalja magyar testvérét, eljött meghalni a magyar szabadságért. Feljegyzett történelmi tény, hogy a munkácsi püspök 1848-ban azzal indította útnak papnövendékeit: „Menjetek, mert a hazának szüksége van rátok. Ne féljetek! Ha fél kézzel, fél lábbal is jösztök vissza, gondom lesz rátok.”

Végardónak nincs miért szégyellnie az „orosz” jelzőt, büszkén vallja itt magát mindenki öntudatos magyar görögkatholikusnak.